Megjelent a 2015-ös Antológia !


kkg_antologia_2015_kisebbÖrömmel adjuk hírül, hogy  irodalmi antológiánk ismét megjelent! Köszönet érte a szerzőknek, akik fontosnak érezték, hogy írásaikat közreadják, az iskola Alapítványának, aki finanszírozta a megjelenést.

Szerzőink: Csányi Petra

                 Földi Fruzsina

                 Horváth Zsuzsanna

                 Jánosi Dániel

                 Konczert Klaudia

                 Kovács Csaba  tanár úr

                 Labodocs Eszter

                 Tácsi Gábor

Tisztelt Olvasó!

A Könyves Kálmán Gimnázium harmadik irodalmi antológiáját tartja a kezében.

Lelkünk féltett titkaival, gondolataink rímbe szedett sorával a közönség elé állni mindig nagy bátorságot igényel. Az ifjú alkotók, akiknek versei és novellái ebben a kötetben találhatók, ezzel a bátorsággal adják közre műveiket.

Élvezettel olvastam valamennyit, mert ma, amikor ezek a műfajok talán kevésbé divatosak, örömteli, hogy születnek diákjaink részéről irodalmi alkotások. Olyan szárnypróbálgatások ezek, amelyek elvezethetnek az irodalom szeretetéhez és az alkotás öröméhez.

Ebben a kötetben először – remélem hagyományt teremtve – egy örökifjú szerző is csatlakozott a fiatalokhoz.

Ezúton köszönöm P. Szabó Melinda tanárnőnek, hogy immár harmadszor összegyűjtötte a műveket és gondozta a kiadványt.

A kötet megjelenését a Könyves Kálmán Gimnázium Alapítványának támogatása tette lehetővé.

 

Az olvasóknak jó szórakozást, a szerzőknek pedig további ihletet, gyönyörű múzsákat és bőkezű mecénásokat kívánok!

 

                                                                                  Szepesváry László,

                                                                              egy lelkes irodalombarát

                                                                                          igazgató

 

Budapest, 2015. július 23.

A bejegyzés kategóriája: antológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .