Vendégünk lesz Csaplár Vilmos, író

Fotó Györe Gabriella

2018. március 20-án iskolánkba látogat Csaplár Vilmos, aki egykor az Újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait.

Csaplár Vilmos 1947-ben született Újpesten, középiskola után az ELTE jogi karán tanult, majd 1972-ben végül magyar szakos diplomát szerzett. 1971-ben megalapította a Jelenlét című egyetemi irodalmi folyóiratot, 1976 és 1983 között az Új Tükör szerkesztője volt. 1975-ben Add tovább! címmel irodalmi antológiát szerkesztett. Ez az antológia a magyar irodalom új tájékozódásának, merész kezdeményezéseinek egyik első seregszemléje volt. 1988-90 között A lap főszerkesztője. 1993-94 között a Demokratikus Charta szóvivője. 2003-tól 2012-ig a Szépírók Társaságának elnöke.

Iskolánkban Rendhagyó irodalomórát tart a 11.A-soknak.

Reméljük, hogy egykori Könyveses emlékei is szóba kerülnek majd, és színvonalas, tartalmas beszélgetésnek lehetünk részesei.

A bejegyzés kategóriája: kortárs irodalom
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .