Szabadkán jártunk

Két évvel ezelőtt jött az ötlet, hogy az Arany – évforduló kapcsán szervezzünk kirándulást Nagyszalontára. Az út nagyon jól sikerült, sokan mondták, folytassuk ezt a kezdeményezést. Látogassunk meg olyan helyeket, amelyek a magyar irodalom alkotóihoz kapcsolódnak, történelmi emlékezetünk részei. Így esett a választás Szabadkára.

Szabadka jelenleg Szerbiában található, a magyar határtól nem messze, a vajdasági irodalom központja, Kosztolányi Dezső, Csáth Géza szülővárosa.

Április 27-én, szombaton reggel kerekedtünk fel, hogy a mintegy 3 órás utat megtéve a nap nagy részét Szabadkán töltsük. Az utazás alatt irodalmi játékokkal szórakoztattuk a lelkes közönséget, fiatalt és idősebbeket egyaránt, hiszen a diákok mellett sok kolléga eljött velünk erre az útra. Az első nehézség a határállomáson fogadott bennünket. Szerbia nem az Európai Unió tagja, ezért a határellenőrzés a régi időket idézően zajlott, hosszan várakoztunk, míg sorra kerültünk. Végül mehettünk tovább, így késve ugyan, de megérkeztünk Szabadkára. Bár az idő sem volt kegyes hozzánk, eső fogadott minket, de mi alig vártuk, hogy a hosszú utazás után végre megismerjük a várost. Az ortodox húsvéti ünnep miatt a közintézmények zárva voltak, de kedves vendéglátóinknak köszönhetően mi bejutottunk az impozáns Városházára. Komor Marcell és Jakab Dezső lenyűgöző alkotása eredeti szépségében látható ma is, a szecessziós díszítésű épület, a Róth Miksa – féle üvegablakú díszterem ma a testületi ülések helyszíne, esküvőket, ünnepségeket tartanak itt.

Következő helyszínünk a gyönyörűen helyreállított zsinagóga volt. Itt várt bennünket Lovas Ildikó, a kortárs magyar irodalom jeles képviselője. Ő is szabadkai születésű lévén, jól ismeri a város múltját, jelenét- jelenleg is itt él. Magával ragadó, bensőséges kalauzt kaptunk tőle Szabadkáról; mit jelent számára a város, mit szeret benne, hogyan élnek tovább irodalmi hagyományaik. Gondolatai nyomán élő, tapintható valósággá vált a gyerekek számára, mit jelent ma a határon túli irodalmi lét, a magyar kisebbség hogyan él ma ebben a sok kultúrájú városban.

A találkozás után megkoszorúztuk Kosztolányi Dezső szobrát egykori gimnáziuma mellett, Dömök Kata mondta el Halotti beszéd című versét, megidézve közénk a költőt.

Maradt még egy kis időnk sétálni, gyönyörködni a szecessziós épületekben, a Fő tér hatalmas kék Zsolnay- kútjában, a Raichle-palotában, aztán elindultunk hazafelé.

Útközben elhaladtunk a híres Palicsi tó mellett, a Monarchia-korabeli épületek, villák a balatoni villák világát idézik.

Terveink szerint Szegeden megálltunk volna pihenni, vacsorázni – de a politika sajnos ismét közbeszólt, a röszkei határátkelőnél nagyon hosszú busz-sor fogadott minket. Különböző kalandok után késő este értünk haza.

Ennek ellenére hétfőn csupa mosolygós arccal találkoztam az iskolában. Mindenki nevetgélve mesélte kalandjainkat, fáradtságos megpróbáltatásainkat, szép élményeinket.

Ezúton is köszönöm kollégáimnak a szervezésben való segítséget, a szuper irodalmi játékokat Balog Otilia, Pusztai Ágnes és Winkler Ágnes tanárnőknek.

P.Szabó Melinda

A bejegyzés kategóriája: Kirándulás
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .