konyvtar.kkg.hu

Szeptember elején a Hegyvidék Galériában láthattuk a Gondolatok a könyvtárban 4. című kiállítást, melynek Széchy Beáta, a Hungarian Multicultural Center alapító igazgatója volt a kurátora. (Persze itt is Könyveses öregdiákba botlottam, Hanka Nóra a galéria egyik kiállításszervezője 🙂 A HMC minden évben számos külföldi művészt lát vendégül Csopakon művésztelepükön. Tavalyi és idei munkáikból állt össze ennek a kiállításnak az anyaga. A tárlaton magyar és külföldi művészek „könyv-objektjei”, „könyvszobrai”, „művészkönyvei” szerepeltek. Egy könyvtáros számára érdekes találkozás volt ez, hiszen mi a könyvet egész más létezési formájában ismerjük, a klasszikus értelemben használjuk, gyűjtjük, olvassuk. Itt viszont képzőművészeti tárgy vált belőlük. Furcsa volt látni az „átváltozott” könyveket, a szétvágott, lezárt, anyagként használt könyveket. Először talán riasztó is, aki a könyveket szereti, vigyáz rájuk, óvja a sérüléstől, azt gondolja, szentségtörés így hozzájuk nyúlni. De az első meghökkenés után a látogató azon kezd gondolkodni, mit akar kifejezni ezzel a művész, miről is szól ez az egész?

A művészkönyv képzőművészek által alkotott egyedi, vagy kis példányszámú speciális könyv. Műfaja a 20. században született meg. A hatvanas években kezdődött virágkora, amely napjainkig nyomon követhető. A tárgyművészettel rokon, amikor a művészek kiemelték a tárgyakat megszokott környezetükből, újraértelmezték, átírták azok szerepét, valamilyen többlettartalmat hozva így létre. De a könyv esete speciális, mert bármilyen formában, anyagban – fában, öntvényben, papírban is látjuk viszont, mindig hordozza az ember gondolati szubsztanciájának, lényegének üzenetét, ahogy a hagyományos könyv is ezt jelenti számunkra.

Magyarországon 1993-ban alakult meg a Magyar Művészkönyvalkotók Társasága. Azok a művészek a tagjai, akik képzőművészeti alkotásaikban sokszor használják a könyvet mint tárgyat, motívumot.( Tudtátok, hogy Farkas Rita tanárnő is a tagja?) Ezen a kiállításon a külföldi művészek mellett az ő munkáikkal is találkozhattunk.

Pataki Tibor Párnakönyvek című alkotása triptichon, három párnába ágyazott könyvvel emberi kapcsolatok történetét meséli el.

Széchy Beáta Lélekharang című objektjének keletkezéséről azt mondja, egy egyszerű ipari vákumozótól kapta az inspirációt. Fehér keretben lévő „leszívott” könyvei viszont már nem emlékeztetnek ipari eredetükre, szublimálódott, átlényegült könyveket látunk, a hófehér üresség a középen lengő „harang-nyelvvel” további asszociációkat kelt bennünk.

Barabás Márton a partitúra könyvet változtatta át, zongorabillentyűkkel ötvözte, így még inkább erősítette a kottának a zenéhez való tartozását.

Kovács Péter Balázs már-már kő-tömbbé változtatta édesapja egykori könyveit, aranyszalaggal átkötve, lezárva kinyithatatlanná tette. Ez már a múlt része, nem használható többé eredeti funkciójában.

Képzőművészet és irodalom találkozása – zavarba ejtő, gondolkodtató, inspiráló találkozás. Mit jelent ma a könyv világa? Meddig tudjuk megőrizni? Szükség van-e még rá?

P.Szabó Melinda
(fotók: Ruzsa Dénes, Spitzer Fruzsina)