Rendhagyó irodalomóra Tasnádi Istvánnal

Idei vendégünk Tasnádi István író, rendező, filmforgatókönyv író volt. A gyerekek az Időfutár sorozat írójaként ismerhetik a nevét, a színházba járó felnőttek A Bárka, a Krétakör, a Katona József Színház számos darabját köszönhetik neki, valamint a legsikeresebb magyar sorozatfilmek, az Aranyélet és a Terápia vezető szövegírójaként is találkozhattunk a nevével. Sokoldalú alkotó, közel 40 darabját több mint 100 alkalommal mutatták be különböző színházak. Feleségével Jeli Viktóriával közösen írt darabjukat, a Kettős:játék-ot nagy sikerrel játssza a Kolibri színház. Nagy izgalommal vártuk, hiszen Berecz Andrea tanárnő tanítványai, a 7.d-sek közös olvasmánya épp az Időfutár volt, ők a színpadi adaptációt is megnézték. Mindannyian eljöttek, és a találkozó elején ők kérdezhették az írót. Érdekelte őket, hogyan ír 4 alkotó egyszerre egy regényt, kinek az ötlete volt eredetileg a téma, melyik karaktert szereti a legjobban. Utána beszélgettünk arról, hogyan válik valakiből drámaíró, hiszen általában verset vagy prózát ír minden írással kacérkodó ember kezdetben, mit szeret a színházban, egy színházi előadás sikerében mennyire fontos a drámai szöveg, mennyit tesz hozzá a rendező, az előadás képi világa. Megtudtuk, hogyan működik egy “szöveg-gyár” a napi sorozatok esetében, miért volt jobb az HBO-nál filmforgatókönyvet írni. Befejezésképpen egy Rákospalotáról szóló novellájából olvasott fel, hiszen ő is itt lakik, nem messze a Könyvestől. 🙂

A bejegyzés kategóriája: kortárs irodalom
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..