Rendhagyó irodalomóra Simon Mártonnal

Slam poetry, irodalmi kultusz, továbbtanulás és költővé válás – többek között ezekről is beszélgettünk Simon Márton költővel, aki március 22-én ellátogatott iskolánkba egy Rendhagyó irodalomórára.

A felolvasással egybekötött beszélgetésnek az iskola könyvtára adott otthont, ahová már a kezdés előtt fél órával megérkeztek a közönség első tagjai. Nem is csoda, hiszen Simon Márton a diákok körében is nagy népszerűségnek örvend, az interjú után pedig lehetőség volt a saját kötetek dedikálására és közös kép készítésére is.

A jó hangulatban telt beszélgetést Velek Domonkos, a DUE Tallózó főszerkesztője, intézményünk 12. osztályos tanulója vezette, Kis Dalma Róza tanárjelölt, televíziós újságíró gyakornok társaságában.

A közönség soraiban ültek jelenlegi diákok, tanárok, sőt az intézmény volt növendékei is, akik erre az alkalomra visszatértek az intézmény falai közé. „Nagyon jó, igazi költő kisugárzása volt Simon Mártonnak. A felolvasásnak pedig megvolt a hangulata azzal, ahogy mind figyeltünk rá csendben és hallgattuk a költeményeket” – mondta Kovács Zoltán a Rendhagyó irodalomóra után. Zoli egy éve ballagott el a Könyvesből, de Simon Márton kedvéért eljött az irodalmi rendezvényre. Hozzátette: „Pont elég hosszú volt ez az alkalom arra, hogy mélyebben meg lehessen ismerni a költőt, és a beszélgetés is nagyon organikus volt, természetes lendületében haladt.” Laczka Gréta, a 11.D diákja is hasonlóképpen vélekedett, akinek pozitív csalódás volt Simon Márton közvetlensége és szerénysége. „Nagy kedvencem a költő, úgyhogy jó volt élőben is látni őt. Nagyon jó volt az ő szájából hallani azokat a sorokat, amiket a köteteiből ismertem, mert így jobban átjöttek a gondolatai, a hangsúlyai” – mondta Gréta.

P. Szabó Melinda, a Könyves Kálmán Gimnázium könyvtárostanára és a Rendhagyó irodalomóra szervezője így nyilatkozott a rendezvényről: „A Rendhagyó irodalomóra jó pár évre visszatekintő rendezvénye a könyvtárnak. Magyartanárként és könyvtárosként is fontosnak tartom, hogy a kortárs irodalmat megismerjék a gyerekek, ezt a célt szolgálja ez a programunk is. Nagyon fontosnak tartom azt is, hogy itt nem szoktak “kirendelt” osztályok lenni. Akik eljönnek, azok valóban érdeklődnek az irodalom iránt. Ebből is adódik, hogy nem tömegrendezvényről van szó. Minden alkalommal számos kolléga is eljön, jó érzés látni, hogy nem csak magyar szakosokat tudunk megszólítani.” – értékelte a rendezvényt a tanárnő.

A Rendhagyó irodalomóra rendezvénysorozat 2001-ben indult, egy 24 órás felolvasással, melynek vendége Varró Dániel volt. Azóta az intézményben rendszeresek az irodalmi programok, író-olvasó találkozók. A program keretein belül olyan nagy nevek látogatták már meg a Könyvest, mint Dragomán György, Grecsó Krisztián, Karafiáth Orsolya, Gressai Ferdinánd, Háy János, Tóth Krisztina, Babiczky Tibor, Beck  Zoltán vagy Závada Pál, de volt arra is alkalom, hogy az intézmény egykori  növendékei, Csaplár Vilmos és  Pfliegel Dóra tért vissza, mint író.

Kis Dalma Róza

magyar- könyvtár szakos tanárjelölt

A bejegyzés kategóriája: Egyéb
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .